Az édes kárhozat

Újfent egy étel,

amit minden – magára valamit is adó – nemzet a sajátjának vall, hiszen nagyon régtől fogva eldöntetlen kérdés, hogy a francia crępe, az osztrák Palatschinken (a németeknél: Pfannekuchen), esetleg az orosz blini vagy a magyar palacsinta született-e előbb. (természetesen, - mint sejthető - valamennyiük őse a római placenta=lepény volt, amely a légiók révén jutott el Európa országaiba palacsinta, palačinka, palacinka, palatsinken néven). Azért vigasztaló, hogy legalább a mi híres palacsintáinknak ismertek a szülei, de erről majd később.

A palacsinta finom!

A palacsinta jó!

A palacsintát mindenki szereti!

És persze mindenki másképp csinálja.

Az angolok a palacsintatésztát világos sörrel keverik ki. A németek és franciák élesztővel, sok tojással, nagyon jól és alaposan kikevert tésztát sütnek, majd édes és pikáns töltelékekkel töltik meg.

A francia crêpe vékony és ropogós, összehajtva majd felgöngyölve, forró édes, citromos vagy likőrös vajjal megcsorgatva kerül a vendégek elé. Egész Észak-Európában elterjedt.

Az oroszok kis kerek bliniket készítenek az élesztős-búzakorpás tésztából, majd tejföllel megkenve, tetején kaviárral fogyasztják, pár korty vodkával leöblítve. Persze nem minden sarkon árulják, de hát mi sem eszünk naponta dupla bélszínt.

A mexikói tortilla babpürével és hússal van töltve, paradicsom szósszal van megcsorgatva.

Az úgynevezett amerikai palacsinta pancake néven egyre ismertebb már nálunk is. a  pancake, az amerikai reggelik elengedhetetlen fogása. Sütőporral készül, vastag és kicsi, viszont iszonyatosan édes.

Ázsia ugyancsak gazdag változatát kínálja a palacsintáknak. A japán okonomiyaki egyesek szerint éppúgy palacsintaféle (szerintem inkább pizza), mint a rizslisztből kókusztejjel készített vietnámi banh xeo

Kínában a pekingi kacsát tekerik zsír nélkül vékonyra kisütött palacsintatésztákba (葱油, congjó bing) uborkacsíkokkal, édeskés szilvaszósszal és felcsíkozott újhagymával.

Tojásos  mini palacsinta (Quail egg crepes) egy kínai utcai árusnál:

És végül a sajátunk

vékonyra sütött tészta, amit tojásból, liszttel, tejjel, csipetnyi sóval és szódavízzel keverünk ki.Van, aki csak tejjel, van, aki a tejhez szódavizet ad, van, aki csak vízzel. A többi aztán már csak fantázia kérdése. Lehet édes, vagy sós, rakott, vagy töltött, csúsztatott, vagy fordított, vékony, vagy vastag, göngyölt, vagy hajtogatott, és persze a különlegesebb palacsinták, a méltán híres Gundel, a hortobágyi húsos, vagy mondjuk a Szentgyörgyi palacsinta.

Némelyik fogásnak története is van.

A Gundel palacsintaként ismert, és mára már hungarikummá vált rumos-diós-csokis híres finomság például Márai Sándorhoz köthető. Az eredeti recept az ő feleségétől, Lolától származik, és Gundel Károly tőle kérte „kölcsön” – a repertoárban akkoriban még Márai-palacsintaként szerepelt, az ancien régime alatt azonban nem viselhette az emigrált, tiltólistára tett író nevét.

Az igazi Gundel palacsinta

A másik híres magyar specialitás a hortobágyi húsos palacsinta, amiről egyeseknek elég határozott - bár inkább érzelmekre, mint szakmaiságra alapozott - véleményük van. Ime:

Csak a történelmi hűség kedvéért: Az 1939-es kiadású „A gyakorlati főzés” c. úriasszonyok számára készült szakácskönyvben már szerepel egy palacsintára rétegzett borjúpaprikásos, tejfölös kombináció, de hát ehhez hasonló példákkal tucatjával találkozhatunk, ám ettől a hortobágyi palacsinta még a mienk, és minden (vélt, vagy valós) vendéglátós (?) rafinéria ellenére – jól elkészítve – egy kitűnő étel, tehát  hajrá!

Mindenkinek, aki szereti a palacsintát: Jó étvágyat!

Figyelem!

Végül egy kis segítség, a hogyan süssünk palacsintát problémára.Előadja Julio, a Mallorcai  "Palacsinta ember":